FullMoon
Cartoon Network

MENÜ

Tom és Jerry játékokat itt találsz: tomesjerry.gameclub24.info/

 

 

 

Tom and Jerry

 

 

Tom és Jerry egy Oscar-díjas amerikai animációs sorozat, melyet William Hanna, valamint Joseph Barbera írt és rendezett és a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió indított útjára. A sorozat epizódjai összesen hét Oscart nyertek.

 

Cselekmény és szerkezet

Az epizódok középpontjában rendszerint Tom Jerry elfogására irányuló sikertelen kísérletei állnak. Tom a legtöbbször nem akarja megenni Jerry-t és néhány részben a páros valójában egészen jól kijön egymással, így az ellenségeskedés hátterében valószínűleg csak a hagyományos macska-egér ellentét áll.

Az egyes epizódok a bennük megjelenő erőszakról is hírhedtek; ennek ellenére egy rész sem tartalmaz véres jeleneteket.

A háttérzene szintén fontos szerepet tölt be a részek alatt, kihangsúlyozza a cselekményt és érzelmeket is kölcsönöz az egyes jeleneteknek. A zenei rendező, Scott Bradley összetett műveket alkotott, melyek a jazz, a klasszikus zene és a popzene elemeit ötvözik.

 

Egy legenda, ami szinte kiveszett a tévéképernyőkről, amit pedig időnként nem árt újra végigizgulni, amit a gyerekeinknek is látnia kell, hisz ilyesmi már nem születik több. Tom és Jerry, a frusztrált macska és az időnként szadista egér történetei generációkat nevettettek meg már eddig is, és végre egy olyan adathordozón kerülnek a boltokba, amely a következő generációk számára is lehetővé teszi a rohangáló mitikus figurák kalandjainak élvezetét. Noha a rajz- és animációs filmek új aranykorukat élik, és évről-évre több egészestés rajzolt alkotás örvendezteti meg az erre fogékonyakat, nem szabad elfeledkezni a klasszikusokról sem. És nem is érdemes. Tom és Jerry kalandjai ma is éppúgy hatnak, mint tíz éve. Vagy mint hatvan. Mert bizony, a két örök ellenfél túllépett már a hatodik X-en is. Ezalatt többször váltottak nevelőszülőket, és hét alkalommal hódították el a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat.

Tom és Jerry életútja:

A két rajzolt állatnak két szülőatyja is volt: William Hanna és Joseph Barbera. 
Hanna 1910-ben született az új-mexikói Melrose-ban, a Santa Fé-i vasútállomások építkezési felügyelőjének gyermekeként. A kaliforniai Compton Junior College-ben diplomázott újságíróként és mérnökként. A válság éveiben kezdett animációval foglalkozni, kilépett az egyetemről és beállt a hollywoodi Harman-Ising Stúdióhoz, ahol a sztori és a tervezési osztályon dolgozott. 1931 és 1937 között Hanna sztoriötleteket szállított a Bolondos Dallamok sorozathoz, amit Leon Schlesinger és a Warner Bros megbízásából készítettek. Az ezekben a rajzfilmekben hallható fülbemászó dallamok közül is jónéhányat ő írt, sőt, a szövegírásban is segédkezett. Amikor a Harman-Ising az MGM-hez költözött, Hannát is magukkal vitték szerkesztőként. És amikor 1937-ben az MGM megalapította saját animációs részlegét, Fred Quimby részlegvezető, aki később a Tom és Jerry producere lett, állást kínált neki, amit Hanna el is fogadott. Az MGM-nél találkozott későbbi alkotótársával, Joseph Barberával, akivel ettől fogva hatvan esztendőn át dolgozott közösen.

Tom és Jerry sorozat első darabja 1939-ben jelent meg. Bár az első epizódban Tomot még Jasper-nek hívtáký A Tom és Jerryvel Hanna és Barbera végre megtörte a Disney rajzfilmes Oscar-monopóliumát. Húsz év alatt hét Oscart kaptak a Tom és Jerryért. A negyvenes években Tom és Jerry Gene Kellyvel táncolt az Anchors Away és az Invitation to Dance című filmekben, csakúgy, mint Esther Williamsszel a Dangerous When Wet-ben. 1957-ben az MGM bezárta animációs részlegét, mivel a rajzfilmek készítése viszonylag költségessé vált. Hanna és Barbera megalapították saját cégüket, amely televíziós animációk gyártásával foglalkozott. Többek között ők alkották a Huckleberry, a Maci Laci, a Flinstones, A Jetsons, Jonny Quest és Scooby-Doo figuráit is, de egészestés filmeket is készítettek, mint Az ember, akit Flinstone-nak hívtak (1966), a Malac a pácban (1972)és a Heidi Dala (1982).

1961 és 1967 között az MGM feltámasztotta Tomot és Jerryt. Gene Deitch producer 13 további epizódot készített el cseh animátoraival, de mind az animáció, mind a történetek és a zene minősége alulmúlta az eredetit. Ezt követően a Tom és Jerry sorozatot Chuck Jones és Les Goldman vette át, és jóllehet a rajzfilmeket sikerült feljavítaniuk, az eredeti minőségét vagy Hanna és Barbera humorát sokak szerint sosem sikerült elérniük. 1975 és 1977 között, miután megvásárolták a sorozat jogait az MGM-től, Hanna és Barbera is megpróbált új életet lehelni hőseikbe, ez alkalommal az ABC számára. Hosszú évek rivalizálása után Tom és Jerry igazi barátokká vált. A filmek már nem voltak olyan erőszakosak, mint a koraiak, a politikai korrektség térhódításának köszönhetően. 

Oscar és Jerry

A Tom és Jerry sorozatot tizenhárom alkalommal jelölték Oscarra, és ebből hétszer vihették haza a szobrocskát, többször, mint bármely más rajzfilmsorozat. 

A DVD:

A sorozat első nyolc része májusban jelenik meg, a maradék négy, júniusban érkezik. Összesen 158 epizódon keresztül szurkolhatunk tehát Jerrynek, vagy éppen Tomnak, ízlésünk és vérmérsékletünk szerint. Végigkísérhetjük a figurák változásait, hiszen az évtizedek őket sem hagyták érintetlenül: időnként kicsit újratervezték őket. A korai, eredeti, Hanna-Barbera féle Tom és Jerryt kedveli jobban? Vagy inkább a későbbi Chuck Jones-félét? Aki még nem foglalt állást ebben a vitában, most könnyűszerrel megteheti, aki pedig csak az egyik típusra esküszik, most kiválaszthatja kedvenceit a DVD-k között.

Extrák: Interaktív magyar menük és a jelenetek közvetlen elérése

Nyelvek:
Hangok: magyar (1.0). angol (1.0), héber (1.0), portugál (1.0)
Feliratok: magyar, angol, héber, portugál

Szavazás

Mit rakjak még az oldalra?
Tartalmat
Videót
Képet
Asztali nézet